Előzetes

Üdv kedves Olvasó!

Nos, máris sikerült egy picikét megcsúsznom, ennek ellenére sokat haladtam a sztorival a füzetemben és még több jelenet született meg a fejemben. Ezek alapján elmondhatom, hogy tényleg teljesen más lesz, mint korábban bármikor. Esténként zenét hallgatok és nem egy inspirálóan hat rám, szóval remélem, majd nektek is tetszeni fog a végeredmény, mert az az igazság, hogy elég régen írtam már bármit is ilyen lendülettel.

Jelenleg egy kisebb előzetessel tudok a számotokra szolgálni, de a hétvégén mindenképp publikálni fogom a teljes fejezetet. Addig is kellemes olvasást kívánok az előzeteshez!

Üdv,

Catalina

– Jól vagy? – Meglepve pillantott maga mellé az érkező spanyol szavak hallatán, aminek köszönhetően hozzá is elért a kialakult tömeghisztéria, amit az előtte guggoló váltott ki részben. Csendesen nézett a barna szemekbe, majd észbe kapva, visszafordult a sebéhez.

– Nem valami kellemes, de túl fogom élni. Legalábbis azt hiszem – jelentette ki spanyolul, amivel érezte, hogy megdöbbentette a focistát. Zavarban érezte magát, fogalma sem volt, hogy mit kellene mondania vagy tennie.

– Pedig elég csúnyán néz ki. – Váratlanul érte a férfi gyengéd érintése és tény, hogy még mindig ott volt mellette és a horzsolást tanulmányozza a lábán. Hitetlenkedve nézte az arcát, miközben tudomást sem vett arról, hogy rengetegen nézik őket, hogy tucatnyi fotós veszi őket körbe, csak az idegenen tartotta a pillantását. – Ne haragudj a piócák miatt! Sajnos bármire képesek egy fotóért.

– Ezt tapasztaltam. Különben meg nem neked kellene bocsánatot kérned, nem te löktél fel. A szerencsétlenségemről meg csak én tehetek.

– Gyere, segítek. – Egyenesedett fel a játékos, majd felé nyújtotta a kezét. Másodpercekig csak nézte a tenyerét, végül kissé vonakodva csúsztatta bele sajátját és pillanatokon belül már ismét a lábain állt. Már hajolt volna le a zacskóért és a telefonjáért is, azonban megelőzték ebben és a szeplős arcon látott széles vigyorból tudta, hogy látta a megvásárolt mezt. – Tessék. Tényleg elég csúnyán néz ki, odabent biztos van valami, amivel le tudjuk fertőtleníteni…

– Köszi, de erre semmi szükség. Otthon majd kimosom vízzel és nem lesz semmi gond. A jód csípés sokkal borzalmasabb. – Sose volt az a törékeny virágszál, aki egy kisebb karcolásba is már belehalt. Ráadásul nem is akarta feltartani a csatárt, akire rengetegen vártak, ő pedig már egyébként is az első számú közellenségnek számított, mivel miatta kellett várniuk és volt kevesebb idejük a dedikálásból.

– Biztos, ne…

– Nem kell tényleg. Benneteket már úgy is várnak, én meg egyébként is hazafelé tartottam. Szia – köszönt el gyorsan, nem is várva semmilyen válaszra. Továbbra is magán érezte a spanyol tekintetét, mégsem fordult felé, csak átfurakodott a köréjük gyűlt tömegen és igyekezett minél messzebb kerülni a közeléből.

Megkönnyebbülve lélegzett fel, ahogy eltávolodott a felgyülemlett emberektől és már senki sem bámulta azért, amiért szóba elegyedett a válogatott játékosával. Ugyan még mindig furán méregették a lábán lévő vérző seb miatt, de már közel sem érezte magát olyan kellemetlenül, mint korábban. Egyenesen a terebélyes fa árnyékában álló padhoz sétált, melyre leülve, feltolta szeme elől napszemüvegét és előre dőlve, a térdét kezdte el tanulmányozni. Még mindig sajgott a seb környéke, így kihalászva zsebéből újra a telefonját, gyorsan pötyögte be a rövid üzenetet és remélte, hogy barátnője hamar oda fog találni hozzá és indulhatnak haza.

Hátra dőlve a padon, meglepve konstatálta, hogy a tömeg még mindig ugyan ott állt, sőt még többen gyűltek össze, pedig több méterre álltak az üzlettől és az immár felbomló sortól is. Ötlete sem volt, hogy miért voltak még mindig ott, hiszen biztos volt benne, hogy a távozásával a focista is odébb állt. Tulajdonképp azt sem értette, hogy miért ment oda hozzá, mert lehet, hogy egy fotós lökte fel, azonban neki kellett volna segítenie és bocsánatot is kérnie. Elmélkedéséből a széthúzódó emberek mozgolódása rántotta ki és pillanatok múlva már farkasszemet nézett a barna tekintettel. Pislogás nélkül bámult vissza, miközben a csatár elindult felé, nem foglalkozva a hozzá szólókkal és nem törve meg a szemkontaktust köztük. Egyáltalán nem értette, hogy miért tart felé, ahogyan azt a fura, ismeretlen érzést sem, ami már több alkalommal is végig cikázott a testében. Olyan volt, mintha megbabonázta volna az idegen, fogva tartotta a pillantását és teljesen megfeledkezett arról, hogy hol is volt és kit nézett olyan merően.

– Jézusom, te meg mi a francot műveltél? Komolyan, egy percre sem hagyhat egyedül az ember Oli, mert képes vagy kitörni a nyakadat! – A hozzá intézett szavak hirtelen ragadták ki abból a kis világból, amely másodpercek alatt magába szippantotta, és amelyben csak ők ketten voltak. Pillanatokig meg se tudott szólalni, míg az előtte álló türelmetlenül várta a magyarázatát.

– Egy idióta fellökött – válaszolt végül. Felegyenesedve, visszahúzta szemei elé a napszemüveget, ami mögül visszapillantott a csatár irányába, de már csak a hűlt helyét látta. Mehetünk haza?

– Igen, mert le kell fertőtleníteni a sebeidet és nincs apelláta!

– Igenis Mamma – forgatta meg a szemeit, miközben lassan elindultak. Felesleges lett volna tiltakoznia, mivel addig biztosan nem hagyta volna békén, amíg nem enged az akaratának. Zóra mindig is túl aggódó volt, ezért is ragadt rá a Mamma becenév, ezért sem féltek annyira a szülei, mert tudták, hogy szinte minden lépését figyelemmel fogja követni egészen addig, amíg be nem lép az otthonuk bejáratán.

– És azt is szeretném hallani, hogy mi történt. Legalább bocsánatot kért az a béna?

– Ő nem, de más igen. – Rögtön maga előtt látta a barna szempárt, amely áthatóan pillantott vissza rá, mintha a létező összes titkát meg akarta volna tudni. Aztán újra magán érezte a gyengéd érintést, majd azt a különös érzést, mely végig futott a gerincén, amitől újfent megborzongott. Önkénytelenül fordította hátra a fejét és legnagyobb döbbenetére ismét a szeplős arcot látta meg, aki minden bizonnyal őket figyelte és rá mosolyodott el. Nem tudta megmondani, hogy miért reagált hasonlóan, de ahogy ráébredt tettére, gyorsan visszafordult és tovább sétált, miközben érezte, hogy elpirult. Csak remélni tudta, hogy az egészből a mellette lépkedő semmit sem vett észre, mert fogalma sem volt, hogy mit mondhatna neki, mikor saját maga sem tudta, hogy mi történt az imént.