A kilencedik

Üdv kedves Olvasó!

Sajnálom, hogy ennyit csúsztam a 9. fejezettel, de sajna nálam is beindult a tavasz, és igazság szerint egy picit meg is akadtam egy jelenettel, ami sehogy se akart összeállni. Valószínűleg azért is szöszmötöltem azzal annyit, mert egy igen lényeges rész, legalábbis számomra mindenképp. Remélem, a fejezet hosszúsága és tartalma kárpótolni fog benneteket. A következővel megpróbálom igyekezni, szerencsére túl vagyok a Zh héten, így egy picit fellélegezhetek.

Időközben azért történt pár változás az oldalon. A menüsávban van egy új oldal, ami a Régi idők régi meséi címet viseli. Itt fogjátok megtalálni a történek korábbi változatait, a legelső fejezet már olvasható is.

Nem is húznám tovább a szót. Kellemes olvasást kívánok A kilencedikhez!

Üdv,

Catalina

A kilencedik

Molnár Olívia

Say you won't let go

Az éjszaka igazán nyugodt volt a néhány elsuhanó autó és a sétálók csevegését leszámítva, amit igazán könnyedén ki tudott zárni. A sötétséget a nappaliból áradó fény törte meg főként, ahhoz mégis bőven elegendő volt, hogy körbe vonja az erkélyen ülőt, aki mozdulatlanul bámult előre. A csendbe burkolózott fiatal lány, teljesen elmerült a gondolataiban, nem figyelt a környezetére, ahogyan arra sem, hogy ujjai a még mindig kissé duzzadt ajkain pihentek. Tudat alatt tudta, hogy hamarosan társasága fog akadni, hogy kérdőre fogja vonni, amiért ismét nem azt tette, amit nyomatékosan kért tőle, mégsem mozdult meg. Az imént történt csókok hatása alatt volt, amiket egyszerűen fel se tudott fogni, hogy valóban megtörténtek. Felhúzott lábait szabad karjával karolta át, míg állát a térdén pihentette és próbálta elérni, hogy újra beinduljanak a gondolatai, hogy legalább valami más is legyen benne ne csak a férfi és a tette. Például már fogalma sem volt arról, hogy mit készült mondani, nem emlékezett rá, csak arra, hogy mennyire váratlanul érte Fernando hirtelen csókja, teljesen ledermedt. Abban a pillanatban kiröpült minden a fejében, ahogy megérte a száját a sajátján, mert ugyan többször is megemlítette már, hogy ha rajta múlna, már túl lennének rajta, azonban pesszimista énje gúnyosan jelentette ki minden egyes alkalommal, hogy ha tényleg így lenne, akkor már rég megtette volna. Most megtette és még mindig nem tudta elhinni, pedig az ajkai még mindig érzékenyek voltak a heves támadástól.

Nem is tudta már, hogy hányszor játszotta vissza agya azokat a pillanatképeket, hogy hányszor élte újra őket, ennek ellenére még mindig hitetlenkedett, hiszen alig huszonnégy órája még szentül hitte, hogy sok idő fog telni, mire végre vele is megtörténik mindaz, amin a vele egykorú lányok már túl voltak. Örülnie kellett volna, hogy tévedett, hogy az első csókját valaki olyantól kapta, akihez kifejezetten vonzódott, viszont ezek jóval többek voltak, mint egyszerű csókok, amiktől megijedt. Nem volt tapasztalata, nem tudta, hogy mit kellene tennie, hogyan viselkedjen, mert ugyan a lelke hihetetlen boldog volt, élvezte a focista közelségét, azonban az esze visszafogta és a földhöz kötötte, hogy ne szárnyaljon meggondolatlanul. Tudta, hogy meg kell osztania az gazságot a játékossal, hogy mindkettőjük érdekében tudnia kell, hogy soha nem volt még senkije, hiszen mégis csak egy érett pasiról volt szó, akinek megvoltak a maga igényei és vágyai, amiket ő nem tudta még teljesíteni. Tulajdonképpen nem is bízott abban, hogy egyhamar tudna ezen változtatni és nem fagyna le folyton a közelségétől, illetve attól, amit kiváltott belőle.

– Sose azt csinálod, amire megkértek, igaz? – Összerezzent a kérdés hallatán, fogalma sem volt, hogy kijött hozzá. Arra se figyelt volna fel, ha időközben minden szó nélkül elmegy a lakásból, mintha nem is hallana semmit se. – Mi a baj Olívia? – Felé hajolt, a széke karfáján támaszkodott meg, amivel teljesen sarokba szorította és hiába keresett menekülési lehetőségeket, egyet sem talált. Tudta jól, hogy nem fogja azzal beérni a férfi, hogy semmi, hogy addig nem is fogja elengedni, amíg be nem vallja neki az igazat. Sóhajtva hunyta le szemét, majd homlokát térdeinek döntve, próbálta összeszedni minden bátorságát.

– Én… – Érezte magán a barna tekintetett, amiből tudta, hogy türelmesen fog addig várni, amíg szükséges. Nem tudta, hogy fogalmazza meg a mondani valóját, talán csak ki kellene böknie és reménykedni abban, hogy a csatár nem fogja ott hagyni. – Zóra a vacsoránál csak arról beszélt, hogy veled is azt csinálom, mint a többi pasival. Ha megunlak, majd lepattintalak, mintha nem is történt volna semmi sem. Bár az is igaz, hogy eddig még senkivel se vacsorázta együtt, még úgyse, hogy társaságban voltunk. – A jóval könnyebb utat választotta, ami picit tisztességtelen volt, de bízott abban, hogy így is meg fogja érteni a felette álló, hogy mit akart elmondani neki. Nem lett volna szabad belevonnia Zórát, akitől ezért megérdemelt volna egy újabb fejmosást, hiszen egyszerűen csak el kellett volna mondani, hogy még nem volt senkije, hogy még nincs tapasztalata. Továbbra is a térdének támasztotta a fejét, nem mert felnézni, nem akarta látni, hogy mit gondol, hogy ott fogja hagyni, de hosszú pillanatokkal később is még mindig érezte a közelségét, hogy a karjai fogságban tartják, így végül kikukucskált a menedékéből. Először arra gondolt, hogy nem hallotta, hogy mit mondott, viszont a bentről kiszűrődő fényben jól látta az arcán a meglepődöttséget, amit nem igazán értett.

– Szóval, ha jól értem, eddig mindenkit kikosaraztál és rajtam kívül még soha senki nem csókolt meg.

– Ühüm. – Sokkal rosszabb volt ez tőle hallani, mint azt egyébként gondolta volna. Nem akarta hallani, hogy mit gondolt az egészről, így kihúzva magát, már készült megkérni a férfit, hogy engedje felállni, mikor a tőle érkező szavak megakadályozták ebben és minden szándékát a távozásról megszüntették.

– Tudod se én, de más épp elméjű pasas sem reagálna úgy, ahogyan azt egyébként vártad tőlem. Sőt, biztos vagyok bennem, hogy az előttem próbálkozók igazán rühellnek engem, amiért engem nem koptattál le és volt lehetőségem közelebb kerülni hozzád. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy előttem még senki sem csókolt meg. Szerencsés vagyok. – Teljesen összezavarodott a mondanivalójától, de legfőképp attól, hogy nagyon közel hajolt hozzá a spanyol, annyira, hogy az ajkain érezte a forró leheletét. Hitetlenkedve állt az előtt, hogyan találta ki azt, hogy mi volt annak az oka, hogy nem akarta ezt megosztani vele, ennyi időnek kevésnek kellett ahhoz lennie, hogy kiismerje. vagy mégsem? – Bár jobban örültem volna annak, ha ezt korábban megosztod velem.

– Miért? – Egyébként az is kész csoda volt, hogy most elmondta neki, korábban semmiképp nem tudta volna magát rávenni a vallomásra, hiszen most is csak burkoltan tudta megtenni. A korábban hallott vélemények a srácoktól nem éppen azt igazolták a számára, amit Fernando mondott, sok hasonló cipőben járó lányt cikiztek és ő nem akart erre a sorsra jutni, emiatt is félt attól, hogy erről bárkivel is beszéljen, főleg nem azzal, aki ennyire érdeklődik utána. Kíváncsian várta a választ, miközben próbált a korábbi szavaira gondolni és nem arra, hogy azért kérte ezt, mert akkor nem akar megismerkedni vele, mivel így minden sokkal bonyolultabb. Újra készült megszólalni, ekkor azonban a férfi megszüntette azt az apró távolságot is, ami még ott volt közöttük és gyengéden csókolta meg. Közel se volt olyan heves vagy szenvedélyes, mint a korábbiak, ennek ellenére érezte, ahogyan minden megfeszülő izma ellazul, a szemét lecsukta, miközben hagyta, hogy átjárja a lágy, finom érzés, ami újra kezdte megolvasztani belülről. Könnyed becézgetés volt, ami ugyan váratlanul érte, mégsem dermedt meg, bátortalanul kezdett viszonozz, ugyanígy mozdult közelebb, míg az erős és meleg tenyér újfent a tarkójára simult. Lassan kezdtek el zsibbadni a végtagjai, miközben olyan könnyűnek érezte magát, mintha bármelyik pillanatban ellebeghetne, aztán csak csalódottan lélegzett, mikor elvált tőle a spanyol, mikor még nem akarta, hogy vége legyen a csóknak. Finom volt, lassú, gyengéd és pont olyan, amiről mindig is álmodozott.

– Ha bárki kérdezne az elsőről, majd erre emlékezz vissza. – A száján érezte az elhangzott szavakat, aminek köszönhetően egész testében megremegett. Sok olyan volt már az életében, ami az előtte állóhoz fűződik, de kétség kívül ez volt az eddigi legfontosabb, amire mindig emlékezni fog. Ugyan a legelső csókja nem olyan volt, mint amire vágyott, amit most kapott meg, azonban azzal sem volt semmi gondja, ahogyan a rákövetkezővel sem. Élvezte őket és egyáltalán nem zavarta az, hogy nem teljesültek az álmai, az sokkal fontosabb volt, hogy ki valósította meg azokat.

– Nekem az előzőekkel sem volt semmi bajom – jelentette ki, még mindig lehunyt szemmel. Nem említhette egy lapon azt, amit most kapott és a korábbikat, de tagadni se tudta volna, hogy imádta mindegyiket. Bármennyire is le volt forrázva a nappaliban, élvezte a csatárban rejlő szenvedélyt, ami bizonyíték volt arra, hogy tényleg akarja őt, hogy nagyon is akarja, amire pedig szüksége volt, hogy tudja, érezze. Akármilyen furcsa is volt a számára, kívánatosnak érezte magát és elhitte, hogy elég lehet a spanyolnak, hogy a tapasztalatlansága ellenére, idővel meg tudna neki mindent adni, amire szüksége volt, aztán mégis magába zuhant, amint volt pár perce egyedül. Tudta, hogy igaza volt akkor Zórának, amikor azt mondta, hogy a barna szemű nőnek tekinti, hogy nemcsak egy havert lát benne, ahogyan sokan mások, mégis még mindig voltak olyan pillanatok, amikor kételkedett, amiről tudta, hogy csak bajt okozhatnak.

– Ennek igazán örülök, de most gyere. – Mosolyogva nézett rá a szeplős, majd megfogva a kezét, ugyanaz a melegség járta át, mint amikor hazafelé sétáltak. Ahogy felegyenesedett, el is indultak a nappali irányába, ahol aztán az előtte haladó meg is torpant, tanácstalanul nézve a szobák irányába. – Melyik a tiéd?

– A jobb oldali – közölte kis habozás után. Miután valamennyire sikerült normalizálni a légzésüket a második csók után, azt kérte tőle Fernando, hogy menjen be a szobájába, míg ő elmegy a fürdőbe. Akkor nem is gondolt arra, hogy miért kéri ezt tőle, most viszont megszólaltak a vészcsengői, hiszen korábban abban sem volt biztos, hogy egyáltalán egy randira készen áll-e, nemhogy a szexre.

– Olívia, semmi olyat nem fogok csinálni, amit nem akarsz, ígérem. Csak szeretnék végre ledőlni, mert fáradt vagyok és gondolom az ágyad sokkal kényelmesebb, mint ez a kanapé – intett az említett bútor felé a focista, míg ő csak arra tudott gondolni, hogy hogyan képes olvasni a gondolataiban, amit ráadásul nem is először tesz meg. Korábban ez még sose fordult elő, egyetlen pasi sem találta ki, hogy mi jár a fejében, csak faggatták róla.

– Miből gondolod, hogy kényelmes? – Kérdezett rá, miközben ahogy a kicsiny folyosóra értek, lecsukta a villanyt a nappaliban. Ideges volt annak ellenére is, hogy kijelentette a férfi, hogy nem fog csinálni semmi olyat, amit ő nem akarnak, ilyen sok időt még senkivel sem töltött együtt kettesben és nem is feküdt egy ágyban. Ijesztő volt a számára, hiszen alig negyedórája volt túl élete első csókján, ami váratlanul érte annak ellenére is, hogy vágyott rá és Fernando szinte minden alkalmat kihasznált arra, hogy éreztesse vele, hogy akarja és vágyik rá.

– Csipkerózsika képes vagy akár tízig is aludni, szóval csak kényelmes lehet. – Eddig senki mástól nem hallotta ezt a becenevet és igazán furán is hatott, mert ugyan tényleg sokat tudott aludni, mégis furcsállta. Ahogy beértek a hálóba, elengedte a férfi kezét és immár lámpafényben sétált tovább az ablakhoz, hogy kinyitva azt, némi friss levegőt engedjen be. Ahogy végzett ezzel és visszafordult, csak annyit látott, hogy miután levette a cipőjét a focista, hanyatt fekszik az ágyán és egy megkönnyebbült nyögés közben csukja le a szemét. – Anyám, ezek után tényleg nem csodálom, hogy nem akarsz kikelni innen. Ehhez képest a szállodában vaságyaink voltak – kuncogni kezdett a szavak hallatán, miközben nem tudta levenni a pillantását a szeplős arcról. Másodpercek alatt elpárolgott minden idegessége, hiszen inkább hálásnak kellene lennie azért, hogy visszajött miatta Fernando, és hogy ott volt most is vele.

Nem reagált semmit, csak csendesen a kapcsolóhoz ment, majd lecsukva azt, lassan araszolt az éjjeliszekrényhez, amin hamarosan már fényt is ontott magából a kislámpa. Hihetetlen szerencsés volt és nem azért, mert ismerősének mondhatta a profi focistát, hanem amiért láthatta a hétköznapi Fernandót, aki megnyílt neki, és aki minden lehetséges módon éreztette vele, hogy egy igazi nő. Titkon pedig hozzá kellett azt is tennie, hogy mindig is erre vágyott, hogy valaki ilyen figyelmes legyen és igazság szerint, a csatár pont olyan volt, akire vágyott mindig is, ezt viszont nem merte még saját magának sem beismerni. Hiába voltak ott a fejében a férfi szavai, cselekedetei, vagy a csókok, még mindig tartott attól, hogy reggel felébredve rá fog döbbenni arra, hogy az egész csak egy álom volt, ami eddig túlságosan valóságosra sikeredett. Bár még ezen gondolatai ellenére is élvezte azt, hogy ott van mellette, hogy folyton azt érezteti vele, hogy különleges, hogy biztonságban érezheti magát, de legfőképp azt, hogy nem az az elsődleges célja, hogy lebeszélje róla a bugyiját, hanem tényleg érdekli a játékost a gondolata a véleménye. Azt pedig semmiképp se tagadhatta, hogy ne tartotta volna jó pasinak a spanyolt, hogy ne imádta volna a csokoládéra emlékeztető íriszeket, amelyektől rövid másodpercek alatt képes volt elolvadni, bármennyire is ragaszkodott korábban ahhoz, hogy ő képtelen rá. Arra pedig nem mert gondolni, hogy milyen érzés volt, amikor megcsókolta, mert tartott attól, hogy el fog pirulni és nem akart magyarázkodni. Valahogy csak megtud majd szabadulni ettől, mivel sejtette, hogy rengeteg olyan helyzetbe fog még kerülni, ahol nagyon is zavarban fogja magát érezni és nem volt arra szüksége, hogy erről mindenki más is tudjon.

Leülve az ágy szélére, érezte, ahogyan mögötte mozgolódni kezd a támadó, mégsem sandított hátra, hogy megtudja, mit csinál, csak a testápolójáért nyúlt. Pillanatok múlva megállt mozdulatában, mikor megérezte csípőjén a meleg tenyeret, majd igyekezett az iménti tevékenységét folytatni, miközben valójában szinte égette a ruhákon keresztül is érzet érintés. Amikor aztán a gerince mentén érezte meg az ujjakat, már nem is próbált az esti rutinjára koncentrálni, csak élvezte a könnyed játékot, amivel Fernando leleplezte az egyik érzékeny pontját. Annak ellenére, hogy korábban ezt még senki sem tette meg, már tisztában volt azzal, hogy itt igen érzékeny az érintésre, elég volt elképzelnie egy-egy könyv pikánsabb jeleneteit, amelyben kiemelt szerepet kapott a női főszereplő meztelen háta és az övé máris zsibbadni kezdett. Mindig is tisztában volt azzal, hogy élénk a fantáziája, hogy félálomba nem egyszer érezte azt, hogy mintha ott lenne vele valaki, mégsem ért fel az összes képzelgése a valósághoz, ami valahol teljesen letaglózta. Nem értette, hogy reagálhat így a férfi érintésére, amikor alig ismerte, ennek ellenére nem állította meg, meg se szólalt, csak élvezte a pillanatot.

– Hihetetlen, hogy még nem volt senkid, bár én kifejezetten örülök neki. – A szavak nemcsak a beálló csendet törték meg, hanem azt a varázst is, ami a hatalmába kerítette.

– Ha nem lök fel az a pasas, te sem vettél volna észre – jelentette ki, miközben oldalra fordulva, felrakta az ágyra a lábait. Nem akarta magát hiú ábrándokba kergetni, tisztában volt azzal, hogy csak a szerencsének volt köszönhető az, hogy megismerkedtek. Ha nincs az a kisebb baleset, ő már nem is lett volna az üzlet közelében, amikor megérkeztek.

– Nem olyan egyszerű az ismerkedés, ha ismert vagy. És ebben igazad van, hogy nem is figyeltem volna fel rád, mert valószínűleg oda se jöttél volna hozzánk, így pedig nehéz lett volna. Ráadásul azok a lányok, akik spanyol mezt vesznek, általában nagyban mosolyognak és próbálnak elcsábítani, viszont ehelyett egy megdöbbent lánnyal találtam szembe magam, aki szó szerint menekült előlem, amihez egyáltalán nem vagyok hozzá szokva. Tulajdonképpen én szoktam menekülni a nyílt felajánlkozások elől, a viselkedésed teljesen új volt a számomra, ezzel pedig azonnal felkeltetted az érdeklődésemet és kifejezetten örülök annak, hogy nem hagytam, hogy csak úgy lerázz. – Annak ellenére, hogy a focista mondanivalója elejével tisztában volt ő is, egy kissé csalódott volt, ami még saját magának is érthetetlen volt. Csendesen kezdte el bekenni a bőrét, igyekezve kiverni a fejéből a negatív gondolatokat, hiszen az számított, hogy most ott volt vele a férfi és nem az, hogy mi történhetett volna másképp, hogy akkor talán nem is ismerkednek össze. – Fogalmam sincs, hogy milyen fazonok voltak eddig körülötted, de nekem elhiheted, hogy nem olyan kellemes, hogy minden este hideg zuhanyt kell vennem. – Eddig is érezte magán a tekintetét, de ahogy felé fordította a fejét, látta, hogy a lábát bámulja. Másodpercek múlva összeakadt a pillantásuk és teljesen elveszett az olvadt étcsokoládéra emlékeztető örvényben, szinte érezte a bőrén a perzselését, amit korábban még sose, nem nézett még így rá soha senki. Ennek ellenére befurakodott a gondolatai közé a kérdés, hogy miért pont ő? Annyi szebb és tapasztaltabb nő vette körül, modellek tömkelege, emiatt sem értette, hogy miért pont őt választotta, miért pont vele volt. – Emlékszel arra a szőkére a bárból? – Csak bólintott az érkező kérdésre, majd elszakítva a tekintetét, folytatta a lába bekenését. Fogalma sem volt, hogy miért hozakodott elő azzal a nővel, akinek karmaitól mindketten csak menekülni akartak. Ráadásul ég és föld voltak, ha össze kellett volna őket hasonlítani, sose tudott volna úgy öltözködni, mint az a nő, nem is ajánlkozott volna fel olyan nyilvánvalóan. Még most se tette ezt, mikor Fernando egyértelművé tette, hogy nagyon nem lenne ellenére, ha több is történne köztük. – Soha a büdös életben nem kezdenék egy olyan nővel, még ha totál részeg lennék, annyira, hogy még a nevemre se emlékeznék. Folyton csak azt érezném, hogy egy ismert focista vagyok meg egy pénzes zsák, melletted viszont csak Fernando vagyok és még azt is ki merem jelenteni, hogy téged zavar az, hogy nem jelent fejfájást, ha hirtelenjében szereznem kell három jegyet egy meccsre az utolsó pillanatban. Szeretem azt az egyszerűséget, ami benned megvan és az se elhanyagolható, hogy kifejezetten tetszik, hogy meg kell hódítanom téged és nem olvadsz csak úgy el attól, hogy ismert vagyok. – Nem tagadhatta, nagyon jólestek az elhangzott szavak, amiknek muszáj volt hinnie, mert érezte, hogy őszinték. Ráadásul elég volt visszagondolnia Olallára, aki külsőre inkább rá hasonlított, mint arra a cica babára, pluszban azt se söpörhette a szőnyeg alá, hogy rá várt a lépcsőházban, miatta jött vissza Németországba, nem más miatt. Nem is vágyhatott ennél többre, egyedül az önbizalmát kellett helyre tennie, hogy el tudja ezt fogadni, mert eddig is tudta, hogy nem a focista szándékaiban kételkedik, hanem egyedül magában és abban, hogy ha jobban megismeri őt a csatár, majd faképnél hagyja. – Tényleg nem tudom, hogy milyen barmok élnek nálatok, de gyönyörű vagy, és ha nem tartanálak vonzónak, testileg és személyiségileg is, akkor elhiheted, hogy nem lennék itt. Most viszont fejezd be, amit csinálsz és feküdj le aludni, mert nem tudom garantálni, hogy nem máshogy fogom megmutatni neked, hogy mennyire is akarlak.

– Nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem – motyogta, miközben a másik lábát kezdte el bekenni. Igyekezett nem felfogni a szavak jelentését, hogy valójában mit is szeretne csinálni a férfi, amire még nem állt készen, ettől függetlenül azonban ugyanúgy hatással volt rá, mint minden más nőre is. Soha korábban nem volt még vele egy pasi sem ilyen nyílt, mindig burkoltan közelítették meg és ugyan ő már az első perctől kezdve tudta, hogy mi a szándékuk, sokan el se jutottak odáig, hogy közöljék, mit is akarnak tőle. Valószínűleg túlontúl is elutasító volt, de a mellette fekvővel nem viselkedett másképp, menekült előle, amire reagálhatott volna úgyis, ahogyan korábban mindenki más, ennek ellenére ott volt és igyekezett meggyőzni arról, hogy még ott is lesz egy ideig.

– Azt tapasztaltam és nincs is szándékomban parancsolgatni, de nem akarlak lerohanni, ami tuti meg fog történni, ha továbbra is azt kell bizonygatnom, hogy őrülten kívánlak. – Ha akart is volna még valamit mondani, ezek után már képtelen volt rá, csak lehunyta a szemét, miközben a hideg is kirázta. Ugyan azt a nyers szenvedélyt érezte végig hullámozni a bőrén, mint amivel korábban a nappaliban csókolta a játékos, mint amivel a falnak tolta és megakadályozta, hogy tovább beszéljen. Korábban még sose érzett ilyet vagy ehhez hasonlót, mondhatni elemi erővel söpört rajta végig és teljesen maga alá gyűrte, miközben minden korábbi kételkedését kisöpörte a fejéből. Vonzónak és kívánatosnak érezte magát, egy igazi nőnek, nem pedig annak a kislánynak, aminek általában szokta magát érezni. – Olívia?

– Hmm? – Várta, hogy folytassa a focista, közben a tenyerén maradt krémet a karján kente el. Kíváncsian fordította újra felé a fejét, mikor másodpercek múlva sem érkezett még semmi. A tekintette még mindig az olvadt csokoládéra emlékeztette, viszont már nem érezte azt a forróságot, mint korábban. Sokkal visszafogottabb volt, gyengédebb, ami ugyanolyan kellemes hatással volt rá, ami mintha minden egyes porcikáján végig simítana, mint egy emlékeztető, hogy a teste mellett a szívét is akarja, amit eddig még egyetlen egyszer sem érzett.

– Mindenképp szólj, ha valami olyat tennék, amit nem akarsz, rendben?! Nem szeretném, ha úgy éreznéd, hogy bármire is kényszerítenélek, én tudok várni. – Szótlanul nézte az arcát, az apró mosolyt és csak arra tudott gondolni, hogy nem lehet ekkora szerencséje. Ugyan fogalma sem volt, hogy mi is alakul köztük, szüksége lett volna rá, hogy tisztázzák, ennek ellenére hihetetlenül jólesett ezt hallania és meg is nyugtatta a lelkét, hiszen eddig tartott attól, hogy ha valakit képes lesz majd közel engedni magához, az nem lesz elég türelmes vele. Ettől félt igazán, hogy majd nem kap elég időt, hiszen tudta jól magáról, hogy egyik pillanatról a másikra nem tud majd megbízni senkiben, így nem is lenne képes arra, hogy lefeküdjön még akár Fernandóval sem. – Készen vagy? – Csak bólintott, majd visszarakva az éjjeliszekrény tetejére a testápolót, az ágy végébe rúgott lepedőért nyúlt, amit valószínűleg reggelre megint oda fogja száműzni magáról. Az oldalára fordulva, a derekáig húzta a vékony anyagot, végig magán érezve a barna pillantást. Alig húsz centi volt az arcuk között, és ahogy jobban megfigyelte az arcát, rögtön feltűntek neki a fáradtság jelei. Csend telepedett közéjük, csak a légzésüket lehetett hallani, miközben benne egyre jobban nőtt a késztetés, hogy megérintse, már a kezét is emelte, aztán félúton elbátortalanodott, húzta volna vissza a karját, mikor a gyengéden a csuklója köré fonódó ujjak megállították. – Nem harapok.

– Fáradtnak tűnsz – jelentette ki gondolatait, miközben óvatosan érintette meg a szeme alatti karikákat. Egyetlen pasihoz se került még olyan közel és olyan helyzetbe, hogy így érjen hozzá, hogy ilyen bensőséges legyen, mert ez az volt, tudta, hogy jólesik a másiknak az érintése. Mintha közelebb is húzódott volna hozzá a támadó, így kissé felbátorodva, végig húzta ujjbegyeit arccsontján, amire csak lehunyta a szemét az előtte fekvő. – Nem lett volna jobb, ha inkább pihensz a vacsora helyett?

– Hogy aztán agybajt kapjak azért, mert egyedül mászkálsz este? Voltam már sokkal fáradtabb és igaz, hogy az utóbbi napokban nem tudtam sokat pihenni, de sokkal inkább itt vagyok veled, minthogy a hotelban aludjak. – Elmosolyodott, maga sem tudta pontosan, hogy miért, hiszen a történtek ellenére se kérte volna, hogy őt válassza a pihenéssel szemben. Még ha nem is volt olyan nehéz az a szakítás a számára, sejtette, hogy megterhelő volt az utolsó meccsük, főleg az utána következő órák, ráadásul aztán még vissza is utazott Lipcsébe. Egyedül csak miatta. – Sose bocsájtanám meg magamnak, ha valami történne veled és megakadályozhattam volna.

Szótlanul fordult meg, hogy lecsukja a kislámpát, és amint megvolt ezzel, készült, hogy újra szembe legyen a csatárral, mikor megérezte a derekán az erős kart, amely könnyedén kezdte el húzni, mígnem neki ütközött gyengéden az izmos mellkasnak. Megfeszült, váratlanul érte a hirtelen intim közelség, amire egyáltalán nem volt felkészülve, aztán ahogy meghallotta a kissé álmos hangot, az elsuttogott spanyol szavakat, lassacskán engedtek fel az izmai, végül belesimult a biztonságot árasztó ölelésbe. A kezdeti ijedtséget hamar elpárolgott és kezdte élvezni azt, hogy nincs egyedül az ágyban, hogy ott van vele Fernando, hogy minden idiótasága ellenére, amivel mást már rég elüldözött volna, még mindig kitartott. El se tudta képzelni, hogyan fogja mindezt meghálálni neki, hogyan tudná megköszönni, hogy ennyire figyel rá, hogy különlegesnek érezheti magát minden percben.

Akkor érezte végleg elveszettnek magát, mikor megérezte vállán az apró, kedveskedő puszit, amitől kirázta a hideg. Ha eddig nem férkőzött volna eléggé a közelébe a spanyol, most végleg elérte ezt és pont emiatt bele se akart gondolni, hogy mindez mit jelenthet, hogy mi minden lehet ebből. Nagyon igyekeznie kell, hogy ne engedjen a pesszimizmusának, hogy ne férkőzzön a gondolatai közé az, hogy nem elég neki, hogy egyedül annak higgyen, amit lát, amit érez vele kapcsolatban. Aztán mindenről megfeledkezett, mikor megérezte felkarján a meleg tenyeret, mely lassan simított végig bőrén, amitől újfent kirázta a hideg, majd a csuklóján állapodott meg Fernando keze, és ha lehetséges volt, még közelebb húzta magához. Lehunyva szemét, kényelmesen elvackolta magát a biztonságos ölelésben, miközben érezte, hogy eluralkodik rajta a fáradtság, amit korábban egyáltalán nem érzett. Mindezen pedig a nyakánál érzett szuszogás nem segített, ahogyan az sem, hogy mennyire is jó, hogy ott van vele a csatár, aki ugyan valamikor majd el fog menni, ha megérkeznek a többiek, de addig is ott lesz vele, amitől igazán boldog volt, még úgyis, hogy eleinte csak feszengett.

***

Fernando Torres

Nem nyitotta fel a szemét, amikor felébredt, fogalma sem volt, hogy miért riadt fel, aztán ahogy megérezte a zsebében rezgő mobilt, fáradtan nyögött fel és igyekezett tudomást sem venni róla, ami sikerült is, mikor az orrába kúszott az édes illat és érezte a karjai alatt fekvő törékeny testét. Felnézve, Olívia arcát látta meg, aki nyugodtan aludt tovább, benne pedig felötlöttek az előző este történtek, a csókok és a terve, hogy majd elmegy, ha visszaérnek a lányok. Másodpercekig csak figyelte a puha és finom ajkakat, az alig észrevehető szeplőket az orrán, a jobb szemöldökénél az apró vágást, amit egészen idáig fel sem tűnt neki. Sóhajtva csukta vissza a szemét, miközben előhalászta zsebéből a kitartóan rezgő telefont, végig arra gondolva, hogy mennyire örül annak, hogy a lánnyal aludhatott. Meglepte, hogy nem ébresztették fel, hiszen eddig elég szigorúan rajta tartották a tekintetüket Emmáék, bár kétségkívül, nem bánta annyira, hogy maradhatott. Viszont arra is gondolnia kellett, hogy ez milyen hatással van az előtte fekvőre, figyelnie kell arra, hogy ne rohanja le, hogy ne legyen tolakodó, mert azt már tudta, hogy ha elijeszti, akkor csinálhat bármit, többet szóba se fog vele állni. Egészen tegnap estig eszébe se jutott, hogy még nem volt senkije, hogy ő lesz az első, aki majd megcsókolja és szerencsétlenségére, elég hevesen támadta le, ami addig egészen biztos nem fordulhat elő még egyszer, amíg nem bolondítja magába.

Meg se nézve, hogy ki keresi, csak fogadta a hívást, miközben azon töprengett, hogy az nem elég, ha csak szimplán elmennek vacsorázni, különlegesnek kell lennie, mert akarta, hogy egész életében emlékezzen erre és rá is a lány. Nem volt egyszerű helyzetben, hiszen idegen helyen volt és már egyáltalán nem emlékezett arra, hogy milyen volt az első randija és már ezer éve nem is volt senkivel sem. Mindenképp ki kell találnia valamit, amivel elérheti, hogy végre a karjába olvadjon Olívia.

– Mondjad. – Próbált halk lenni, de így is mocorogni kezdett a barna hajú. Ahogy a békés arcot figyelte, még mindig nem akarta elhinni, hogy tényleg nem volt senkije, hiszen gyönyörű volt és dögös, imádta a csillogó kék szemét, emellett pedig okos volt és élvezetes volt vele beszélgetni. Teljesen biztos volt benne, hogy rengeteg barom él a környezetében, aminek ő csak örült.

– Hol a francba vagy, haver? – Ötlete sem volt, hogy hány óra lehet, ahogyan arról sem, hogy mit akarhat tőle Sergio. Nem hitte, hogy tényleg aggódna azért, mert nincs a szállodában, mivel rengetegszer fordult már elő az, hogy valamelyikük csak reggel ért vissza, mikor elengedte őket az edző a családjukhoz.

– Itt maradtam Olíviánál. – Óvatosan tűrt egy előrehulló tincset a füle mögé, miközben nem tudta levenni a tekintetét a szájáról, ami most is vonzotta. Hihetetlen mód szerette volna érezni újra azt az édes ízt, a puhaságát, amivel nem tudott betelni, azonban kénytelen volt türtőztetni magát, mivel nem akarta felébreszteni.

– Azt nem mond, hogy máris sikerült ágyba bújnod vele?! Azt hittem, hogy…

– Elaludtam, miközben vártam, hogy hazaérjenek a csajok. Elmondod végre, hogy miért keltettél fel? – Nagyon nem lett volna az ellenére, ha végre szexelhetett volna, viszont korábban se gondolt arra, hogy ilyen hamar megtörténne, bármennyire ki is volt már éhezve. Kifejezetten örült volna annak, ha ebben is ő lesz neki az első és pont emiatt nem akart semmit se elhamarkodottan tenni, képes lesz várni, ahogyan mondta is, bár arról fogalma sem volt, hogyan lesz képes visszafogni magát, de a lány miatt meg fogja valahogy oldani.

– Megvannak a jegyek és úgy néz ki, hogy a szállás is rendben lesz.

– Oké, van még valami? – Nem akarta, hogy bármit is meghalljon Olívia, ha véletlenül felébredne, meglepetésnek szánta az egészet. Igaz, egyáltalán nem volt biztos abban, hogy örülni fog-e neki, hiszen a mezéről is azt gondolta, hogy egyenes utat fog jelenteni hozzá, aztán mondhatni pofára esett és neki kellett arról győzködnie a lányt, hogy tényleg neki akarja adni és később sem fogja megbánni a döntését. Abban biztos volt, hogy a világbajnoki döntőre szóló jegyek ott vannak a legfőbb vágyai között, emlékezett arra, hogy mennyire örült a csoport meccsükre szólónak is, hiába akarta visszautasítani többször is. Valahol sejtette, hogy ugyanígy fog reagálni most is, szóval ki kellene találnia valamit, amivel meg tudja majd győzni, mert szeretett volna elmenni vele, hiszen még nem találkozott olyan nővel, aki ennyire szerette volna a focit és nem a focisták miatt. Vagyis remélte, hogy ő majd kivétel lesz.

– Na, ezek után nem hiszek neked, hogy… – Nem várta meg a folytatást, csak kinyomta a hívást és visszasüllyesztette zsebébe a készüléket. Semmi szüksége nem volt arra, hogy megint arra gondoljon, hogy mit takarnak a ruhák, hogy mennyire élvezné azt, hogy megszabadíthatná tőlük.

– Nem alszom veled többet, mert nem elég, hogy te nem tudsz lustálkodni, de azok sem, akiknek megvan a számod. – Meglepte a halk dünnyögés, majd másodpercek múlva már az álmos kék tekintettel nézett farkasszemet. Fogalma sem volt, hogy mióta lehet ébren, hogy mi mindent hallhatott, de mielőtt még bármit mondhatott volna, már csak Olívia hátát nézte.

– Na, gyere csak ide! – Pont úgy húzta magához, ahogyan azt éjszaka is tette, csak most nem érezte, hogy akár egy pillanatra is megfeszülne, csak kuncogott, ami megmelegítette a bensőjét és egyedül arra tudott gondolni, hogy több ilyen reggelt akar még. Szorosan fonta a törékeny test köré a karját, míg lábával is satuba fogta a lányt, hogy moccanni se bírjon, hogy ha menekülni akarna tőle, akkor se tudjon. – Nem szoktak ilyen korán hívni, de legközelebb, majd teljesen lenémítom.

– Rendben – a beleegyező motyogást hallva, elmosolyodott és az álmosságának tudta be ezt. Sokkal inkább várt volna valamilyen visszacsípésre, főleg a tegnap esti feszültsége miatt, hogy egy ágyban lesznek, mégsem zavarta a gondolat, hogy annyira már nincs ellene a barna hajú.

– Nem rugdostál ki az ágyadból.

– Majd ha felébredtem, megteszem, de most inkább aludj. – Nem mondott semmit, csak végighúzta orrát a nyaka ívén, amire érezte, hogy megremeg. Kifejezetten élvezte, hogy most már tudja, hogy milyen hatással van a lányra, hogy mindezt korábban még senki más nem tette meg vele vagy akár bármi mást. Szerencsésnek érezte magát és élvezte azt a bizalmat, amit kapott tőle, mert azt már tudja jól, hogy akárkit nem engedne ilyen közel magához.

Egyre biztosabb volt abban, hogy már nemcsak a testét akarja Olíviának, hanem a szívét is, ami nem lesz egy egyszerű menet, de érezte, hogy megér minden fáradtságot. Nem tudtak még túl sokat a másikról, szerette volna minél jobban megismerné és egyre jobban vágyott arra, hogy ő legyen az, aki mellett megtapasztalja a lány, hogy milyen egy kapcsolat, milyen az, amikor valaki törődik vele, amikor valaki igazán vágyik rá, ő pedig ennél jobban már nem is akarhatta őt. Emiatt sem tudta, hogyan lesz képes visszafogni magát, mikor egyre többször gondolt arra, hogy milyen lenne vele szeretkezni… frusztráltan sóhajtott fel, miközben próbálta meggyőzni magát arról, hogy ha majd végre teljes mértékben övé lesz Olívia, minden kínzó percre úgy fog gondolni, hogy megérte. Órákon keresztül az ágyban fog vele lenni és addig nem is fog neki nyugtot hagyni, amíg nem fog érte szinte könyörögni, addig is viszont kénytelen a hideg tusokat választani, amire lassan megint szüksége lesz.

Fogalma sem volt, hogy mennyit aludhatott, de mivel még mindig ugyanúgy feküdtek, mint mikor visszaaludtak, így nem gondolta, hogy olyan sok idő telhetett el azóta. Kipihentnek érezte magát, mintha napok óta csak aludt volna egyfolytában, nyoma sem volt annak a fáradtságnak, amit Olívia is észrevett rajta előző este. Egyáltalán nem gondolt arra, hogy ekkora szüksége lehet arra, hogy vele aludjon, hogy a közelében tudja, mert tudta, hogy azért pihent olyan jól, mert ott volt vele. Mindez pedig csak azt jelentette, hogy máris túlságosan is kötődik a lányhoz, ami nem volt túl szerencsés tekintve, hogy még mindig voltak olyan pillanatok, amikor nem tudta, hogy mit fog reagálni a fiatal lány, mikor akar újra menekülni előle. Magáról tudta jól, hogy nem csak testileg akarja, hogy belekezdene egy kapcsolatba vele és ugyan kezdet tisztában lenni azzal, hogy ugyanúgy vonzódik hozzá a kék szemű, mint ahogyan ő is hozzá, de este mindenképp ki kell derítenie, hogy mit is szeretne. Egy része érezte, hogy csak türelmesen kellene várnia, hogy megszokja a közelségét Olívia, hogy ne legyen ennyire újdonság a számára, hogy nőként tekint rá, pluszban még az is ott van, hogy Zóra a nyár végén Madridba fog költözni és reményei szerint, a karjában fekvő többször is megfogja majd látogatni. Viszont elég volt tudatosítania magában, hogy milyen közel van a csinos lány, hogyan bújik hozzá, esélytelennek látta, hogy nyugton tud majd maradni és kivárni, hogy mi lesz ebből az egészből.

Mozgolódást hallott odakintről, így tudta, hogy itt az ideje a távozásnak, főleg, hogy rengeteg dolga volt még, ha tényleg szeretné levenni a lábáról a lányt. Azt akarta, hogy különleges legyen és mivel nem otthon voltak, ahol ismer mindent és könnyedén meg tudna szervezni mindent, így jóval több időre van szüksége, mint ami egyébként kellene. Lassan könyökölt fel, hiszen hallotta az egyenletes légzést és nem tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el a tényen, hogy Olívia tényleg lekörözi alvásban Csipkerózsikát. Egy ideig csak figyelte és próbálta megfejteni, hogy mi fogta meg ennyire, ami miatt képes volt visszautazni Lipcsébe, mivel tudta rávenni arra, hogy végre lépjen a halott kapcsolatában, hogy még az se érdekli, hogy mit gondol az édesanyja. Aztán arra is rá akart jönni, hogy miért nem volt előtte még senki, mert egyszerűen nem akarta azt elhinni, hogy senki se érdeklődött volna iránta komolyan, gyönyörű volt, értelmesen el tudtak beszélgetni és valóban őt látta, nem a focistát, akinek rengeteg pénze van és az oldalán bekerülhet az újságokba. Egyedül azzal volt csak baj, hogy nem Madridban vagy a közelben élt, ez volt a legnagyobb és fogalma sem volt, hogy ezzel mit kellene csinálnia, mert már végképp nem akarta, hogy csak egy nyári kaland legyen az, ami elkezdett kialakulni köztük, egyre jobban csak akarta és tudta, hogy ez addig nem is fog változni, amíg nem kapja meg, amit annyira akar és utána is csak még jobban ragaszkodni fog majd.

– Este nyolcra itt vagyok érted – súgta halkan a fülébe, majd arcon is puszilta, amire érezte, hogy csak még közelebb fészkelődik hozzá. Nagyon hamar hozzá tudna szokni az ilyen reggelekhez, bár az is igaz, hogy már így is meg volt cincálva az önuralma, ami valószínűleg nem bírna ki még egy éjszakát, amin semmit sem tehet, amire annyira vágyik.

Nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy átjutott-e a lány álmán a mondandója, mégsem próbálkozott újra, nem akarta felébreszteni. Átfordulva a másik oldalára, fel is ült, majd pillanatok múlva már kifelé sétált a szobából. Csendesen húzta be maga mögött az ajtót, míg a fürdőből vízcsobogást hallott. Neki is szüksége lenne egy frissítő zuhanyra, nem tervezte, hogy ruhában fog majd aludni, így már alig várta, hogy megszabaduljon a gyűrött ruháktól. A nappali felé indult, ahol még este kirakta a pénztárcáját, aztán már indulhat is vissza a szállodába, hogy miután rendbe szedi magát, neki kezdjen a szervezésnek.

– Jó reggelt – érkezett a konyhából a köszönés, aminek irányába fordulva, Zórát látta meg, aki minden bizonnyal kávét ivott a hatalmas bögréből. A vonásaiból ítélve, igazán jól szórakozhattak az este és igen sokáig is, így nem is csoda, hogy nem ébredt fel, mivel már elég mélyen aludhatott ő is, mikor hazaértek. – Kérsz egy kávét?

– Azt megköszönném – bólintott az ajánlatra, majd az íróasztalhoz sétálva, magához vette a tárcáját, amit a farzsebébe tett el. – Nagyon későn értetek haza?

– Olyan éjfél körül, de olyan aranyosan aludtatok, hogy nem akartunk felébreszteni. – Egyáltalán nem bánta, hogy így alakult, főleg, hogy végre kettesben voltak és meg is csókolhatta Olíviát. Akármin is szólalkoztak össze a vacsoránál, mindenképp meg kell majd köszönnie a nőnek, mert máskülönben valószínűleg még mindig csak sóvárogna. – Még alszik?

– Félálomba volt, amikor felkeltem. Köszi. – Leülve az asztalhoz, maga elé húzta a csészét, majd egy kiskanálnyi cukrot téve a kávéba, elkeverte azt és lassan kezdte el meginni. Nem akart rákérdezni arra, hogy pontosan miről is volt szó, a lánytól akarta hallani, így csendben fogyasztotta el a reggeli ébresztőt, amit aztán a mosogatóba tett. – Nem vagyok benne biztos, hogy hallotta-e, de megmondanád neki, hogy nyolcra itt vagyok érte?

– Öhm, persze. – Nehezen állta meg, hogy ne kezdjen el nevetni, ahogy meglátta Zóra arckifejezését, ami jól tükrözte, hogy nagyon is kíváncsi arra, hogy mi történt köztük, illetve, hogy hová akarja elvinni a barátnőjét.

– Rendben, akkor én megyek is. Szia! – Egy arcra puszival köszönt el, végül a kijárat felé indult, miközben sokkal jobban szeretett volna visszamenni Olíviához.

– Fernando! Köszi, hogy vigyáztál rá. – Csak biccentet, hiszen ugyan nem kérte ezt tőle senki sem, neki mégis egyértelmű volt, hogy úgy cselekszik, ahogy. Ráadásul nem tagadhatta, hogy így járt a legjobban és csak reménykedni tudott abban, hogy az este végén ugyanúgy megcsókolhatja majd a lányt, amire már most nagyon vágyott. Totál elcsavarta a fejét Olívia, akinek valószínűleg erről fogalma sem volt. – És a mélyvörös rózsákért van oda – érdeklődve fordult vissza az ajtóból, mikor ismét utána szóltak, majd csak elmosolyodott az apró utalást hallva, aminek hatalmas hasznát fogja venni. Olíviából kiindulva sokkal jobban fog egy csokornak örülni, mint valami nagy és drága dolognak, amivel megkezdheti a meghódítását.

Molnár Olívia

Csukott szemmel fordult át a másik oldalára, miközben igyekezett elnyomni magában az érzést, hogy hiányzik mellőle Fernando. Nem gondolta úgy, hogy helyes ezt éreznie, mikor alig pár hete, hogy megismerkedtek és ugyan egyre jobban vonzódott hozzá, egy része nem akarta elfogadni, hogy annyi év várakozás után, ilyen könnyedén és hamar történik minden. Valamiért mindig azt képzelte, hogy több időre lesz szüksége, hogy megnyíljon, hogy akár az első csókot is hagyja, és ugyan a férfi letámadta, de az igazság az volt, hogy már ő is akarta, csak nyuszi volt a kezdeményezéshez.

– Angyalka? – Mozdulatlanul feküdt az ágyban, meg se akart szólalni, miközben abban reménykedett, hogy kimegy majd Zóra és nem kell beszélniük. Tudta jól, hogy nem fogja megúszni, nem maradhat egész nap a szobában, most azonban még szerette volna kiélvezni azt a nyugalmat, amit a spanyol karjaiban érzett. – Tudom, hogy fent vagy. Hoztam forró csokit. – Még mindig alvást színlelt, hiába bukott le. Pillanatok múlva már érezte is a finom illatot, ami sokszor amolyan békítő ital volt, mint ami jelenleg is volt minden bizonnyal. Érezte, hogy besüpped kissé mögötte az ágy, amiből azt is tudta, hogy már semmi esély arra, hogy megússza az egészet. – Beszéljük meg, jó.

– Oké. – Hosszas hallgatás után szólalt csak meg és ugyan ilyen vontatottan fordult a hátára. Fogalma sem volt, hogy mire számítson, hiába a forró csoki, amivel mindig le tudták kenyerezni, simán el tudta képzelni, hogy a tegnap esti beszélgetést akarja kicsit nyugodtabban befejezni.

– Sajnálom a tegnapit, nem lett volna szabad úgy neked esnem. – Vette el a felé nyújtott bögrét, miután felült. Lassan kortyolt bele a forró italba, amivel így is sikerült megégetnie kicsit a nyelvét. – Csak tudod nagyon felhúzott, hogy ahelyett, hogy örülnél annak, ami velem történt, de legfőképp annak, hogy miattad visszajött Fernando, elmerültél a gondolataidban és totál búskomor képet vágtál. – Végig a bögrébe bámult, miközben tudta jól, hogy meg kellene szólalni és elmondania, hogy sok igazság volt abban, amit tegnap megkapott, bár tény, hogy sose viselte jól, amikor ilyen nyersen közölték vele az igazat. Nem volt egy törékeny virágszál, mégsem viselte jól, ha valaki olyan támadja le, aki nagyon is közel áll hozzá, emiatt is menekült el, hogy ne kelljen tovább hallgatnia. – Tényleg ne haragudj, nem lett volna elfeledkeznem róla, hogy nálad a nyers hozzáállásom nem célra vezető. Bele se akarok gondolni, hogy mi lett volna akkor, ha nem megy utánad a focistád, még szerencse, hogy hamarabb kapcsolt, mint mi.

– Én csak nem akarok egyedül maradni – bökte ki halkan, nem is figyelve az utolsó mondatra. A bögrét kocogtatta a körmével, míg újra megrohanták azok a gondolatok, amikkel tegnap az étterem asztalánál ült. Tényleg ettől tartott a legjobban, mert ugyan most se beszéltek mindennap, de két naponta találkoztak legalább egy félórára és elmondhatta minden gondolatát, amit ugyan az édesanyjának is megtehetne, mégis más volt Zórával beszélgetni.

– Édesem, attól, hogy Madridba költözöm, ugyanúgy zaklathatsz majd skype-on, majd megbeszélünk egy időpontot, amikor mindketten gépnél leszünk, rendben? Egyébként meg szerintem, ha a lovagodon múlik, amikor csak tudsz, ki fogsz utazni hozzá, meg remélhetőleg hozzám is. – Kérdőn vonta fel a szemöldökét, nem értette, hogy pontosan mire gondolhat, mivel szóba se került közte és Fernando között, hogy mi lesz akkor, ha mindketten hazamennek. Pont ez volt az egyik fő oka annak, amiért távolságot akart tartani a csatártól, mert nem akarta azt, hogy közel kerül hozzá és már kezdi beleélni magát egy kapcsolat gondolatába, aztán végül mégis pofára esik, főként azért, mert hatalmas távolság van köztük. Ráadásul az se volt elhanyagolható, hogy nem is tudta volna állni a repjegyeket, azt pedig nem kérhette, hogy a szülei fizessék. – Fogalmam sincs, hogy mit csináltatok este Olívia, de úgy vigyorgott, mintha egész este szexeltetek volna.

– Micsoda? – Szerencséjére nem ivott, máskülönben valószínűleg kiköpte volna a forró csokit. – Csak aludtunk.

– Reméltem is, hogy ezt fogod mondani, bár valami csak történt, nem? – Hirtelen nem is tudta, hogy mit mondjon, viszont az ösztönös reakciója mindent elárulhatott Zórának, mivel rögtön el is pirult, ahogy eszébe jutottak az esti csókok, amiknek nagy része nem csupán egy csók volt. Lemondóan fújta ki a levegőt, ahogy megérezte magán a kutakodó pillantást, ami elég hamar kiderítette, hogy bizony volt valami, amíg kettesben voltak. – Azt üzeni, hogy este nyolcra itt van érted. Tegnap el is hívott randizni?

– Nem, még korábban mondtam neki, hogy majd egyszer vele vacsorázom. Ezért is jött vissza – válaszolt, majd megint kortyolt a bögréből. Kíváncsi volt arra, hogy mit láthatott a vele szemben ülő a spanyol arcán, örült volna annak, ha megvárja, amíg felébred, bár az is igaz volt, hogy még simán fetrengett volna tovább az ágyban, ha nem jön be hozzá Zóra. – Ha nem mondod, hogy menjünk el vacsorázni, akkor vele mentem volna.

– Ugye, most csak viccelsz? Miért nem mondtad ezt? Végre meglett volna az első randid, ehelyett együtt vacsorázunk. – Összevonta a szemöldökét a bosszankodást hallva, amit nem igazán értet. Tény, hogy jobban járt volna, ha inkább kettesben mennek el valahová, viszont akkor egészen biztos, nem úgy végződött volna, ahogy.

– Ezt még akkor ígértem meg neki, amikor otthon volt Madridban. Igazság szerint nem is hittem, hogy megvalósulna ez bármikor is – rántotta meg a vállát, mert tényleg ez volt az igazság. Annak ellenére, hogy egyre jobban vonzódtak egymáshoz, nem reménykedett abban korábban, hogy egyáltalán újra találkoznak majd, nemhogy mindenképp akarja majd a férfi azt a beígért vacsorát. Most viszont ott volt Lipcsében, este pedig együtt fognak vacsorázni.

– Emma, a húgodnak este randija lesz!

– Tessék? – Szinte berobbant a szobába a nővére egy szál törölközőben és kérdőn nézett rá. Pislogva nézte, ahogy azok ketten elkezdenek szervezkedni, miközben neki az volt a terve, hogy nem fogja hagyni, hogy rábeszéljék valami olyan ruhára, ami lehet, hogy előnyös volt a számára, azonban most szerette volna, hogy úgy látja a focista, ahogyan egyébként ki szokott nézni, hiszen elég ritkán szokott felvenni olyan egybe ruhákat, amiben eddig főként láthatta. Nyugodtan kortyolgatta a forró csokiját, miközben már ki is találta, hogy miben fog majd elmenni, amiért valószínűleg nem lesz oda, de mindenképp szerette volna önmagát adni. Ráadásul, ahogy visszaemlékezett, hogyan nézett rá, amikor meglátta a pizsamájában, nem gondolta azt, hogy zavarni fogja, ha egy kicsit visszafogottabb lesz. Igaz azt se tudta, hogy hová fognak menni, bár annyira nem is érdekelte, örült, hogy a játékossal lehet, mert bármennyire nem akarta bevallani, kezdte hiányolni a férfit. – Most szépen elmondasz mindent a tegnap estéről, aztán pedig elmegyünk vásárolni. Nincs kibúvó, hallani akarok minden apró részletet!