Régi idők régi meséi

Többször említettem már, hogy Az első nem az első próbálkozásom Olívia és Fernando történetét illetően. Volt, amikor a jelenlegi cselekmény szerint haladtam, de volt olyan is, hogy jó pár évet kihagyva, előre haladtam a történet idejében. Ezen az oldalon ezeknek a történeteknek a fejezeteit találhatjátok meg, az akkor érkezett véleményekkel együtt. Arra pedig mindenképp szeretném felhívni a figyelmet, hogy jó pár éve született meg bennem az alap szál, ami a fogalmazásomon tükröződik is, hiszen az akkori és a jelenlegi stílusom között mondhatni dimenziónyi különbség van. Ennek ellenére, remélem, akad majd köztetek olyan, aki élvezni fogja ezeket a korábbi próbálkozásaimat is.

Catalia

The border of dreams...


Behunyta a szemét, és elmerült a meleg sötétben, amely elválasztja az alvást az ébrenléttől, ahol a valóság meghajlik, és lobog a gondolatok szelében, ahol az alkotókészség mindenféle korláttól mentesen virágozhat, ahol minden lehetséges.


Christopher Paolini

Minden ember álmodik, de akadnak olyanok is, akik ébren is megteszik ezt, álmodoznak. Az alvással töltött órák száma nem elég fantáziájuk számára, hogy kitárhassa szárnyait és gondtalanul repüljenek és bárhová eljussanak, ahová csak szeretnének, ahol csak azt teszik, amit akarnak. Korlátok nélkül megtenni olyan dolgokat, amiket talán sose fognak, látni olyat, amit talán sose fognak.
Én is ilyen voltam, órákon keresztül képes voltam az én kis világomban lenni, ahol minden úgy történik, ahogy azt én csak akarom. Hosszú éveken keresztül éltem így, és sose zavart… aztán minden megváltozott.
Kaptam egy utazást, egy olyan utazást, amiért korábban bármit megtettem volna, de aztán csak úgy az ölembe hullott. Már ezt alig tudtam felfogni, azonban olyan történt akkor, amit fel se tudtam fogni. Nekem jött és szerencsétlenségemre felszakadt a szemöldököm. Talán emiatt sem fogtam fel, hogy kivel is ismerkedtem így meg. Napokkal később értettem meg csak a jelentőségét, mikor megváltozott az életem és nem álmodoztam!
Pedig csak egy ütközés volt, semmi más…

Az álmaim néha annyira valóságosak, hogy nehéz elhinnem: csak a tudatalattim szüleményei. Néha úgy tűnik, mintha az Álom ténylegesen létező ország lenne, valóságos földrajzi koordinátákkal, saját szabályokkal és törvényekkel, veszélyes tájjal és lakosokkal.


Karen Marie Moning

1. verzió

1. Usted es fino?
(eredeti megjelenés: 2010. március 20.)

2. My unlucky day
(eredeti megjelenés: 2010. március 29.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése