Az első
Az órákkal korábban még magasan tűző nap, egyre alább bukott az égen. Utolsó sugarai már a házak tetejét nyaldosták, aminek köszönhetően a hőség elől menekülők kimozdultak a védelmet nyújtó épületekből és a napellenzők alól is. A kellemes időnek megfelelően a sétáló utcán tartózkodók száma megsokszorozódott, a kicsi gyerekek vidáman rohangáltak és kerülgették a felnőtteket, végig önfeledten szórakozva és kacagva. Ezt mégis elnyomta a tömött sorban állók izgatott hangoskodása, amelybe néha egy-egy női sikoly is vegyült. A sport ruházatot és felszerelést áruló üzlet előtti tömeg reménykedve várta az érkező sportolókat, erősen bízva abban, hogy találkozhatnak majd a kedvenceikkel.
A második
Halványan mosolyodott el, ahogyan egy újabb felszabadult párbeszédet olvasott el a kezében tartott könyvben, amelynek lassan a végére ért. Próbált minden idegszálával a történetre koncentrálni, amely ugyan rengeteg klisét tartalmazott, ennek ellenére nem tudta letenni az ujjai közül és még így is elkalandoztak közben a gondolatai. Magánytól túlcsorduló lelkének szüksége volt a jóképű pasi humoros megjegyzéseire, hogy kivonja magát a bent uralkodó káoszból és elfeledje a barna szemű spanyolt is. Próbálta ugyan magának is tagadni, de amióta elköszönt tőle a bárból nem tudta kiverni a fejéből, ezen pedig az a mosoly sem segített, amit a mai meccsen küldött neki, mert biztos volt benne, hogy az neki szólt. Tudta, hogy nem szabadna, hogy ennyire megfogja ez, azonban nem tudott semmire sem huzamosabb ideig odafigyelni, mert hamarosan újra a lelátón találta magát, miközben a csokoládébarna szemekbe nézett. Túlontúl közel ültek a pályához, mindössze pár sorral a spanyol kispad mögött, így valamiért nem is lepte meg, hogy olyan hamar megtalálta őket a csatár, abba pedig egyáltalán nem akart belegondolni, hogy mennyibe kerülhettek a jegyek. Mindezek ellenére feledhetetlen élmény volt a számára, hogy ott lehetett, hogy átélhette egy ilyen mérkőzés hangulatát, hogy láthatta a spanyolok győzelmét és Fernando gólját is, még úgyis, hogy kicsit egyoldalúnak találta az egész meccset. Talán tényleg hallgatnia kellene Zórára és írnia kellene egy üzenetet, ha felhívni már nem akarta?
A harmadik
A fülledt meleg levegőnek eső illata volt, ahogy kilépett a több emelet házból és az egyre sűrűbb, szürkébb felhők is csapadékot ígértek, ennek ellenére mégis elindult futni. Muszáj volt végre kiszellőztetnie a fejét, ráadásul már iszonyatosan hiányoztak számára az edzések is, a rengeteg futással és az erőnléti kínzások is a konditeremben. Bár az edzőjük kifejezetten örült annak, hogy végre tartani fog egy hónapos pihenőt, mivel az elmúlt években csak akkor nem jelent meg a többiekkel, ha a családjával nyaralt, vagy teljesen kiütötte valami vírus. Imádott játszani, ahogyan azt a kitartást és rutint is, amit az életének adott, a rendszerességet, mivel kifejezetten utálta, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt eltervezte. Természetesen bőven akadtak olyan pillanatok, amikor elveszítette a kezeiből az irányítást, de ezeket könnyedén tudta kezelni, nem úgy, amit Fernando jelentett számára. A telefon beszélgetéseik mondhatni rendszeressé váltak, csak tegnap nem kapott hívást a mérkőzés miatt, és az igazat bevallva már várta is, hogy mikor fog csörögni a mobilja, viszont az is igaz volt, hogy nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel. Egyetlen ésszerű érve sem volt arra, hogy miért csevegett vele annyit a férfi, akit így kezdett egyre jobban megismerni. Csak a véletlennek köszönhették, hogy találkoztak, talán szimpatikusnak találta a másik, számára azonban még ez sem volt elég indok arra, hogy egy vadidegennek megadja a számát és akár órákat telefonáljon vele. Aztán még ott volt Emma és Zóra tényszerű állítása is, hogy tetszik a csatárnak, csak ő nem hajlandó erről tudomást venni. Minden egyes alkalommal nevetett ezen, hiszen a spanyol barátnője jóval csinosabb volt nála, amire mérgükben leültek a számítógép elé és képeket kerestek Olalláról és Fernandóról. Hiába tiltakozott, végig próbálták belé sulykolni, hogy nekik van igazuk és a róluk készült fotókon egyébként sem látni azt a nagy szerelmet. Nem értett velük együtt, akkor pedig végleg el is hallgatott, mikor nem egy képet találtak a bárban töltött estéről és ő sem tagadhatta, hogy az ők társaságukban teljesen más volt Fernando, mint a barátnőjében. Mintha velük semmi teher nem lett volna a vállain.
A negyedik
Nyugodtan, lehunyt szemekkel állt a rázúduló víz alatt, fáradt izmainak jólesett a meleg cseppek kényeztetése, miközben gondolatai ezer felé cikáztak. Rengeteg minden kavargott a fejében, az Olallával való megismerkedésüktől kezdve, az első csókjukon át minden olyan fontos momentum, ami végül odavezetett, hogy teljesen tönkrement minden köztük, amit az elmúlt években felépítettek együtt. Még egy gyerekkori nyaralás során ismerkedtek meg és nagyon sokáig csak egy jó barátja volt, aztán az érzései megváltoztak és öt évvel ezelőtt vette a bátorságot, hogy elhívja randira az akkori egyetlen lány barátját. Bár azóta nem is volt több és most se akart újat. Tisztán emlékezett rá, hogy milyen boldog volt, amikor nem lökte el magától Oli, mikor rászánta magát a csókra, vagy nem utasította vissza, amikor megkérte, hogy legyen a barátnője. Ha valaki, akkor megkérdezi tőle, vagy akár az elmúlt négy évben, hogyan képzeli el a jövőjét, rögtön rávágta volna, hogy a jelenlegi barátnőjével és sok gyerekkel, viszont most már nem lenne ilyen határozott és nem is említené Olallát egy mondatban a gyerekekkel. Már nem tudta volna vele elképzelni a jövőjét, nem voltak boldogok együtt, csak megszokásból voltak még együtt, ebben teljesen biztos volt. A fura érzései és gondolatai ellenére sem jelentette volna ki, Olíviát a jövője részesének akar tudni, mert ugyan sokat beszélgettek telefonon és egyre jobban vonzotta, viszont nem volt arról teljesen meggyőződve, hogy akár egy randira elmenne-e vele. Még az se számított, hogy Ikernek igaza volt és a tudtán kívül, teljesen elcsavarta a fejét, amiért nagyon meg se kellett erőltetnie magát. Elég nehezen akarta elfogadnia a tényt, hogy egy csinos arc és csillogó szempár elég volt ahhoz, hogy elveszítse a fejét, pedig épp ez történt vele.
Az ötödik
A fülledt este melege könnyedén szökött be a lakás nyitott ablakán, ahol nagy sürgés-forgás volt. A nagy készülődés ellenére a fiatal, barna hajú lány csak ült az ágyán törölközőbe bugyolálva, miközben meredten bámulta a szekrényajtóra felakasztott ruhát. Fogalma sem volt, hogyan került a bőröndjébe, vagyis ő egészen biztosan nem csomagolta el, mert ugyan kifejezetten tetszett neki, mégsem jutott volna az eszébe, hogy ezt vegye fel. Tulajdonképpen már nem is tudta, hogy miért vették meg az édesanyjával, hiszen sose volt elég önbizalma egy ilyen mély dekoltázshoz, arról nem is beszélve, hogy pont emiatt melltartót sem vehet fel és nem büszkélkedett olyan méretekkel, hogy ezt tényleg megtegye. Ennél jobban már nem is mondhatta volna el azt, hogy az előtte lógó ruhadarab mindaz volt, ami belőle hiányzott, amiknek hiányában ő inkább otthon maradt, míg mindenki más bulizni ment. Mindettől pedig csak elkedvetlenedett és egyedül arra tudott gondolni, hogy vissza kellene mondania a meghívást, amivel minden bizonnyal megbántaná Fernandót és ezt nem akarta, pluszban ott volt Zóra is, aki a fülénél is képes lenne elráncigálni az étterembe, ha arra lenne szükség. Az is ott volt még, hogy a lelke mélyén ő is el akart menni arra a vacsorára, csak nem abban a ruhában… talán találni fog valami visszafogottabb darabot, amiben ugyanolyan csinosnak érezhetné magát és nem csatlakozna emellé a folytonos feszengés.
A hatodik
Elgondolkodva figyelte a vele szemben ülő lányt, aki minden bizonnyal zavarban volt és emiatt se nézett rá, vagy a többiekre. Nem lepte meg ezzel, ahogyan az sem, hogy kiderült az, hogy tényleg nem spanyolok, hogy Budapestről érkeztek, neki pedig végre rá kellett döbbennie, hogy nem elég az, hogy bizonytalan Olíviában, hanem ott van még az a több ezer kilométer is, ami elválasztja egyébként őket. Saját magáról tudta jól, hogy nagyon könnyedén szerelmes tudna lenni, hogy bármennyire is elege volt a távkapcsolatból, gondolkodás nélkül belemenne egy újabba, hiába volt negatív élménye Olallával. A kék szeművel kapcsolatban, azonban tanácstalan volt, mert ugyan percekkel korábban érezte, ahogyan reagál a közelségére, mégsem mondta volna teljes bizonyossággal, hogy akár egy randira is igent mondana neki. Látta a tekintetében, hogy tart tőle és egyáltalán nem lepte volna meg, ha ez főként Sergiónak lenne köszönhető, aki egész este próbált neki keresztbe tenni. Végig csak arra utalt, hogy az ágyba akarja csábítani a lányt, azt pedig nem tagadhatta, hogy percről percre jobban kívánta és emiatt sem tudta, hogy mivel is védekezhetne, mert részben igaz volt, de nemcsak erről volt szó. Szeretett vele beszélgetni, megnyugtatta, és még ha végül semmi nem is lenne köztük, szeretne vele kapcsolatban maradni, mint barát. Bár ha belegondolt, akkor valószínűleg nem működne és elég csak arra gondolnia, hogy mennyire kívánja már most, pedig még igazán nem is ismerik egymást.
A hetedik
Az egyre jobban alábukó nap sugarainak már alig volt ereje, a felforrósodott aszfalt mégis ontotta magából a hőséget. Ahogyan egyre sötétebb lett, egyre többen nyüzsögtek a belvárosban, kisebb-nagyobb dugók alakultak ki, melyek egyre jobban elnyúltak, elhúzódtak. A szénfekete autóban ülő férfi türelmesen ült a bőrülésben és bámult ki a szélvédőn, míg a háttérben halkan duruzsolt valamelyik rádióállomás egyik felkapott slágere, amire egyáltalán nem is figyelt oda. Nem sietett haza, valamiért még nem akart mindazzal szembenézni, ami az otthonában vár rá, csak késleltetni akarta az elkerülhetetlent. Eszébe sem volt, hogy elnapolják a beszélgetést, azonban szerette volna még kiélvezni a jelenlegi békéjét, nyugalmát, ami már így sem volt teljes. Szeme sarkából az anyós ülésre dobott mobilra nézett, mely még mindig nem mutatott semmi változást, vagyis igazság szerint, csak az nem kereste a nap folytán, akitől annyira várta. Valószínűleg miatta sem sietett annyira, reménykedett abban, hogy akár csak egy üzenetet is küld neki és rögtön hívhatja is, mert beszélni akart vele. Csalódott volt, aztán rögtön az eszébe is jutott a hajnalban váltott pár szó, amiből sejtenie kellett, hogy most is pihen és nem a mobilját nyomkodja. Türelmesnek kell vele lennie, először jobb, ha rendbe teszi az életét és csak aztán foglalkozik bármi mással, hiába szerette volna annyira hallani a hangját. Itt volt az ideje, hogy szembenézzen a kapcsolata kudarcával, hogy most ne dugja ismét a homokba a fejét, amire Olalla minden bizonnyal készült.
A nyolcadik
A lemenőben lévő nap narancssárgára festette az égboltot, amit csendesen, elgondolkodva nézett, miközben hazafelé sétált. Elvarázsolta a látvány, az esőtől lehűlt levegő jótékonyan simogatta felhevült bőrét, miközben légzése egyre jobban lecsillapodott. A kimaradt futásai egyikét pótolta, így a már reggel megtett méterek után, újabb köröket rótt le a mondhatni közeli parkban. Azt pedig még magának se akarta bevallania, hogy sokkal inkább azért jött el újra, hogy kiszellőztesse a fejét és megfeledkezhessen egy kis időre mindenről, főleg Fernandóról. Tegnap elég zaklatottan hívta fel és olyan gyorsan hadart, hogy alig fogott fel valamit a mondani valójából, ráadásul az se segített, hogy egy zsúfolt és hangos bárban voltak, és ahogy ez tudatosult is benne, hogy nem otthon van, igen hamar elköszönt tőle a focista. Igazság szerint még örült is annak, hogy nem beszélgettek túl sokat, még nem tudta magában rendezni a gondolatait a korábbi hívásával kapcsolatban, egy újabbra pedig egyáltalán nem volt felkészülve. Pluszban bármit is ígért a másik, pesszimista énje kezdett egyre erősebb lenni és ez ragaszkodott ahhoz az elméletéhez, hogy hamarosan el fognak maradozni a telefonok, amíg végül teljesen meg nem szűnnek, csak idő kérdése volt az egész.
A kilencedik
Az éjszaka igazán nyugodt volt a néhány elsuhanó autó és a sétálók csevegését leszámítva, amit igazán könnyedén ki tudott zárni. A sötétséget a nappaliból áradó fény törte meg főként, ahhoz mégis bőven elegendő volt, hogy körbe vonja az erkélyen ülőt, aki mozdulatlanul bámult előre. A csendbe burkolózott fiatal lány, teljesen elmerült a gondolataiban, nem figyelt a környezetére, ahogyan arra sem, hogy ujjai a még mindig kissé duzzadt ajkain pihentek. Tudat alatt tudta, hogy hamarosan társasága fog akadni, hogy kérdőre fogja vonni, amiért ismét nem azt tette, amit nyomatékosan kért tőle, mégsem mozdult meg. Az imént történt csókok hatása alatt volt, amiket egyszerűen fel se tudott fogni, hogy valóban megtörténtek. Felhúzott lábait szabad karjával karolta át, míg állát a térdén pihentette és próbálta elérni, hogy újra beinduljanak a gondolatai, hogy legalább valami más is legyen benne ne csak a férfi és a tette. Például már fogalma sem volt arról, hogy mit készült mondani, nem emlékezett rá, csak arra, hogy mennyire váratlanul érte Fernando hirtelen csókja, teljesen ledermedt. Abban a pillanatban kiröpült minden a fejében, ahogy megérte a száját a sajátján, mert ugyan többször is megemlítette már, hogy ha rajta múlna, már túl lennének rajta, azonban pesszimista énje gúnyosan jelentette ki minden egyes alkalommal, hogy ha tényleg így lenne, akkor már rég megtette volna. Most megtette és még mindig nem tudta elhinni, pedig az ajkai még mindig érzékenyek voltak a heves támadástól.
A tizedik
Csendesen sétált el a kirakatok előtt, amikre ugyan rá-rápillantott, de szinte semmit sem fogott fel abból, amit az üvegek mögött látott. Teljesen elmerült a gondolataiban, amelyek az előző este és a ma reggel történtek körül forogtak. Emmáék részletesen kifaggatták, közben pedig rá kellett döbbennie, hogy hihetetlenül boldog és nyugodt volt, ami csak annak volt köszönhető, hogy Fernandóval aludt. Félt ezen felismerésétől, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyire közel engedjen magához, rettegett attól, hogy mindez valójában mit is jelentett, de legfőképp attól, hogy mennyire védtelennek érezte a férfivel szemben magát. Fogalma sem volt, hogy mi tévő legyen, mivel azt nem akarta, hogy a menekülés opció legyen, hiszen korábban senkivel se érezte ilyen jól, ilyen felszabadultnak magát, amikor együtt voltak. Olyankor pedig ezek a félelmei eszébe sem jutottak, mindig akkor rohanták meg, amikor már egyedül volt és minden korábbi felhőtlenségét elsöpörte. Tanácstalan volt emiatt, pedig tudta jól, hogy csak meg kellene szólalnia és rögtön tanácsok százaival látnák el, viszont természeténél fogva, mindig egyedül próbálkozott megoldani a problémáit, azonban most egyáltalán nem érezte azt, hogy sikerrel járna. Tudta, hogy nem szabadna így hozzáállnia a dolgokhoz, hogy nem szabadna ilyen bizonytalannak és pesszimistának lennie, főleg nem úgy, hogy a focista igyekezett minden kételyét eloszlatni és ahelyett, hogy hagyná, hogy minden tisztázódjon, csak újabb akadályokat gyárt.
A tizenegyedik
A csapból aláfolyó vizet nézte, miközben a kezei mozogtak, de az agya ebből szinte semmit sem fogott fel, igyekezett mindazt feldolgozni, ami az elmúlt háromnegyed órában megtudott Fernandóról és az életéről. Minden felmerülő kérdésére készségesen válaszolt a focista, hogy aztán őt kérdezgethesse és persze nem feledkezett meg arról sem, hogy többször is felhozza a pirulásának az okát, amire még mindig nem mondott semmit. Tudta jól, hogy nagyon is érdekelné a spanyolt a gondolatai, aki talán azért sejtette, hogy mi járhatott a fejében, viszont arról már fogalma sem volt, hogyan tudná kezelni ezt a beszélgetést, mikor magának is alig merte bevallani azt, hogy mennyire is tetszett neki az elképzelés, hogy a vele szemben ülő legyen számára mindenben az első. Nem akart ennyire elrugaszkodni a jelentől és a valóságtól sem, nem akart tovább álmodozni, hogy milyen lehetne, ha mindaz megtörténne, ami lejátszódott a fejében, mert ugyan nagyon jól érezték magukat, de ez még nem jelentett semmit sem. Nem akart túl negatív se lenni, nem szeretett volna elutasító lenni, most nem, csak szüksége volt arra, hogy valamennyire védve legyen, nem merte teljesen kiadni magát, most még nem. Képtelen lenne ilyen rövid idő alatt megbízni Fernandóban, mert ugyan mindent megtett azért, hogy eloszlassa a félelmeit és bármennyire is vonzódott hozzá, időre volt szüksége.
A tizenkettedik
Hamarosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése